Vincze Lászlóné

Háromgyerekes családban nevelkedett. 15 éves volt, amikor édesapja meghalt és 17 éves korában édesanyját is elvesztette. Keserves évek következtek életében, amiből kijutást jelentett számára, hogy felvételt nyert a teológiára. Bár tanulmányait sikeresen végezte, úgy érezte, változtatnia kell. 1949 őszén megkezdte tanulmányait a KLTE biológia-kémia szakán. 1953-ban kapott tanári diplomát és a Füvészkerti Általános Iskolában állást. Az itteni 12 évi sikeres tanítás után 1965-től a Tóth Árpád Gimnáziumban folytatta munkáját. A nyolcadikos fiúosztály szinte kivétel nélkül követte szeretett tanárnőjét új munkahelyére. Így történt, hogy egy osztálynyi gyerek nyolc éven át tanulhatta kiváló tanárától a biológiát. 25 éven át a gimnázium számtalan diákjának osztogatta kimagaslóan gazdag tudását. Az élő természet szeretetére, törvényeinek ismeretére nevelt. Az érdeklődő legjobbak sokaságát a biológiai műveltségig vitte el. A rendszeres munka és a kutató érdeklődés mellett a pontosság igényét és a tények tiszteletének szokását adta át tanítványainak. Nemcsak szaktárgyával nevelt, személyiségének példájával, egész nevelői törekvésével képviselte a humán műveltség és a nyelvi képzettség szerepét is. Bármennyire szerette szakmáját, mindig a teljes ember kiművelését tartotta szem előtt, amelyben elsőrendűen fontos a humán szféra. A legkényesebb témát feldolgozó óráit is tudta egy-egy klasszikus értékű verssel indítani.

Életútja, kiemelkedő munkája összekapcsolódott az 1956-ban indult Tóth Árpád Gimnázium egyre figyelemre méltóbb eredményeivel. A biológia tagozat diákseregei az iskola tekintélyét, hírnevét is magalapozták. Akik több éven együtt dolgoztak vele, csodálták hallatlan akaraterejét, munkabírását, pedagógiai optimizmusát. Mindenki tisztelte és szerette, szaktekintélye, pedagógusi és emberi magatartása, segítőkészsége ki is zárta annak a lehetőségét, hogy vele bárki is ellenséges viszonyba kerüljön. Tevékenyen dolgozott a biológia oktatás szakosított tantervének kimunkálásán, a tagozatos osztályok laboratóriumi négy évfolyamos munkanaplójának megalkotásában.

Éveken át vezette a biológia szaktanárok munkaközösségét, eredményeikkel szintén országos szaktekintélyt szerzett. Cikkei jelentek meg módszertani lapokban, az iskolai évkönyvben, készített pedagógiai pályázatot is. Önmagához szigorú, másokkal szemben méltányos volt, mindig önzetlen és segítőkész. Közismert volt szerénysége: ha sikereinek titkáról faggatták, válasza mindig az volt: ő csak azt tette, amit egy tanárnak tennie kell, a sikerek a diákok munkáját dicsérik. Munkáját a hivatalos szervek is elismerték (Az Oktatás kiváló dolgozója – 1965, Kiváló tanár – 1970, Miniszteri Dicséret – 1976, Apáczai Csere János díj – 1980) számára mégis mindennél többet jelentett a hálás tanítványok – ma már neves orvosok, kutatók – sikeres életútja. 1983-ban vonult nyugállományba, de a tanítást továbbra is vállalt, haláláig. 1989/90-es tanévet is megkezdte, bár érezte, hogy egészsége nincs rendben. Fejedelmi alkata, bölcs embersége és tiszta jelleme hiányzik a pedagógusok közösségéből.

Fehér Antal, Német Béláné