Tóth Árpád Gimnázium

4024 Debrecen, Szombathi István u. 12.
OM: 031199/001  Telefon: (52) 411-225
E-mail: info@totharpadgimnazium.com

Sikeresen megújult a TÁG IB Diploma Programme akkreditációja

Mindenkit örömmel értesítünk, hogy az IBO (International Baccalaureate Organization) szervezete  újabb 5 évre akkreditálta a Tóth Árpád Gimnázium IB Diploma Programme már 10 éve működő képzését.
A kötelező, egy éven át tartó, megújító akkreditációs folyamat vezetője, összeállítója és megalkotója (az IB DP program koordinátora) Kovácsné Ilyés Ibolya tanárnő volt, a program fejlesztési terveinek kidolgozását Csordás Mária tanárnő készítette.
Köszönetet szeretnénk mondani nekik, illetve az IB DP képzésben tanító valamennyi kollégának az akkreditáció hivatalos megújításában nyújtott segítségért. A folyamat során a TÁG IB DP képzése számos tekintetben pozitív megerősítést kapott. Dicséret illette a folyamatos, világátlag feletti érettségi eredményeket, a továbbtanulási arányokat, a projekt, illetve érdeklődés alapú oktatást, a nemzetközi szemléletmódot, a diákok iskolai jólétének javítására irányuló fejlesztési programot, a képzés közösségi szolgálati tevékenységét. 


Az erdményhez gratulálunk, és továbbra is várunk minden érdeklődő diákot az IB DP képzésünkre.


2024.04.19.

Tóth Árpád Nemzetközi Szavalóverseny

Hagyományainkhoz híven Tóth Árpád születésére emlékeztünk 2024. április 16-án a nemzetközi szavalóversennyel. A diákoknak egy szabadon választott verset kellett előadniuk. A zsűri elnöke Bakota Árpád volt, a Csokonai Színház művésze, aki értékes módszertani kiselőadást is tartott a tizenkilenc versenyzőnek. Az eredmények:

7-8. évfolyam

I. díj: Kerékgyártó Zsuzsanna, Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
II. díj: Czeglédi Dóra, Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

9-10. évfolyam

I. díj: Figus Illés Dániel, Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium
I. díj: Schvarzkopf Lujza, Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
II. díj: Babály Dániel, Svetits Katolikus Gimnázium
III. díj: Mester Dóra, Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad

11-12. évfolyam

I. díj: Vásárhelyi Éva, Tóth Árpád Gimnázium

Minden résztvevőnek gratulálunk!

2024.04.18.

TÁG-os siker a kecskeméti Országos AJTP Történelemversenyen

2024. április 15-16. között Kecskeméten került sor az Országos AJTP Történelemverseny megrendezésére. Iskolánkat két csapat képviselte. A diákok érdekes programokon vehettek részt, megtekintették a felújított városházát és egy interaktív hangszerkiállítást is meglátogattak. A versenyen rekordszámú csapat indult, de így is sikerült dobogós helyet elérni. 3. helyen végeztek a 9.a osztály tanulói: Antal Máté Zoltán, Gaszparjan Ruben Bálint és Györfi Ádám. Felkészítő tanáruk Zsíros Tünde tanárnő. A 9/AJTP.a osztályt Géczi Miriam Éva, Nagy Alexandra és Nagy Levente tanulók  képviselték, felkészítőjük Ilyés Gábor tanár úr volt; ők a 11. helyen végeztek. Szívből gratulálunk a szép eredményekhez!

2024.04.18.

Spanyolos siker

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hispanisztika Tanszéke a budapesti Cervantes Intézetnek, a budapesti Spanyol Nagykövetség oktatási irodájának és több dél-amerikai nagykövetségnek a közreműködésével minden évben tanulmányi versenyt hirdet a hispán világ kulturális sokszínűségének bemutatására. 

Az idei évben április 12-én adták át a Hispán Világ Kulturális Öröksége Verseny díjait. A szegedi ünnepségen tiszteletét tette Chile, Ecuador, Kolumbia, Mexikó, Peru és Venezuela nagykövete is.

Az országos középiskolai versenyen gimnáziumunk két csapatát is díjazták: Daróczi Liza, Miskei Zsófia és Szilágyi László Bence 12. d osztályos tanulók harmadik helyezést értek el, míg a Kovács Ágota Csenge (12. e.), Tóth Hanna (12. d) és Tóth Panna (12. IB) alkotta csoport pályamunkáját első díjjal jutalmazták. Mentortanáruk: Szücsné Balogh Judit

A diákok kiváló eredményéhez gratulálunk! 

2024.04.16.

Emelt és középszintű érettségi előkészítők a 2024/2025-ös tanévben

Kedves Tizedikes és Tizenegyedikes Diákok! Az alábbiakban olvashatjátok, hogy a következő tanévben milyen emelt és középszintű érettségi előkészítők közül választhattok. Megnézhetitek, hogy milyen időpontban, és várhatóan mely pedagógusok fogják a foglalkozásokat tartani. Arról is tájékozódhattok, hogy hány foglalkozást kell illetve lehet felvenni. A foglalkozásokra online kérdőív kitöltésével lehet jelentkezni április végén a honlapon keresztül. Addig fontoljátok meg, mit szeretnétek választani!

A leendő 11. évfolyam számára hirdetett emelt és középszintű érettségi előkészítők a 2024/2025-ös tanévben

A leendő 12. évfolyam számára hirdetett emelt és középszintű érettségi előkészítők a 2024/2025-ös tanévben

Fenyősné Kircsi Amália intézményvezető

2024.04.11.

2024.04.11.

Nemzetközi Érettségi Diploma Program (IB) felvételi jegyzék

A Nemzetközi Érettségi Diploma Program (IB) 2024 szeptemberében induló 11.IB osztályának felvételi vizsgái lezajlottak. Az osztályba első fokon 18 tanuló felvételére van lehetőség. A  jelentkezők OM azonosítóját, rangsorban elfoglalt helyét, illetve felvételi összpontszámát tartalmazó felvételi jegyzék az alábbi linken érhető el. A felvételi döntésről szóló határozatokat a tanulók törvényes képviselői (valamint a nagykorú tanulók) részére postai úton küldjük meg.

A döntés ellen (a határozatokban részletezett módon és határidővel)  a nagykorú tanuló vagy a kiskorú tanuló törvényes képviselője eljárást indíthat. Az eljárást megindító kérelmet a döntést meghozó intézmény vezetőjéhez (Fenyősné Kircsi Amália Márta igazgató) kell benyújtani, de a Debreceni Tankerületi Központ vezetője (Türk László tankerületi igazgató) részére kell címezni. A jogorvoslati kérelmet az erre rendszeresített nyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni. A nyomtatvány letölthető innen.

2024.04.10.

Sikerek a Festival d'Italiano Országos Olasz Nyelvi Találkozón

A 2023/24-es tanévben a Tóth Árpád Gimnázium adott otthont az idén 50. születésnapját ünneplő Festival d’italiano Országos Olasz Nyelvi Találkozónak. A  kétnapos rendezvényen 54 hazai középiskola közel 650 diákja mérte össze nyelvi és kulturális ismereteit. Iskolánk tanulóinak a szervezésen és lebonyolításon túl a versengésre is maradt ideje és energiája, így több kategóriában is sikeresen szerepeltek.

Vitéz Kata és együttese: 1. helyezés, könnyűzenei kategória, felkészítő tanára: Runyóné Szabados Éva tanárnő.

Vásárhelyi Éva: 2. helyezés, versmondás kategória, felkészítő tanára: Toma Adrienn tanárnő.

Bugán Lolita, Kertész Dóra,  Kopcsó Bíborka, Kóti Anna 3. helyezés, kultúrtörténeti vetélkedő, felkészítő tanár: Puskás Kata tanárnő.

Nagy Péter: dicséret, élőbeszéd, felkészítő tanára: Simon Erika tanárnő.

Eredményeikhez szívből gratulálunk!

Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny országos döntő - eredmény

Április 5-7. között rendezték meg az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjét Debrecenben. Iskolánkat 4 tanuló képviselte. Az írásbeli és gyakorlati forduló után a következő eredmények születtek:

I.B kategória:

23. Zsandár Zénó Szabolcs - 9.c

24. Gergely Mátyás - 9.c

II.B kategória:

19. Vasas Ádám - 10.g

28. Ládi Gréta - 10.g

Felkészítő tanár: Surányi László. Eredményükhőz szívből gratulálunk!

2024.04.09.

Semmelweis Egészségverseny (2023/2024) országos döntő - eredmény

Április 6-án és 7-én, szombaton és vasárnap rendezték meg Budapesten a Semmelweis Egészségverseny országos döntőjét, ahol iskolánkat az “5sztrogének” és a “Szakácsok, fő az egészség” csapata képviselte sikeresen. A 3 online forduló és egy projekt feladat (emlékeztek az egészségügyi rizikó faktorokra?) elkészítése után juthatott a legjobb 36 csapat a döntőbe (a 800 nevezett csapat közül). A döntőn volt elsősegélynyújtással kapcsolatos gyakorlati feladat, helyes fogmosás bemutatása, alkohol- és drogprevenció a gyakorlatban, a dohányzás és szövődményeinek ismerete, helyes táplálkozás szabályainak ismertetése, egy védőoltás beadása, a betegutak és betegjogok ismerete és még számos izgalmas feladat. Az 5sztrogének végül a 13. helyen végzett. A csapat tagjai: Burnac Jasna Dóra, Orliczki Bettina (11.c), Birizló Csenge (10.c), valamint Juhász Rebeka, Papp Anna a (10.g) osztályokból. Felkészítő tanáraik: Novák Veronika, Szemerédyné Baksa Zsuzsánna és Szűcsné Kerti Anita. A Szakácsok, fő az egészség csapat végül a 15. helyen végzett, csapattagok: Koncz Borbála, Nagy Blanka, Ruszthi Loretta (11.g) és Balogh Tímea Petra és Vrancsik Emma (10.g) tanulók. Felkészítő tanáraik: Szemerédyné Baksa Zsuzsánna és Szűcsné Kerti Anita. 

Eredményükhöz szeretettel gratulálunk!

2024.03.26.

TÁG-os siker a DE Gyógyszerésztudományi Karának Természettudományos Versenyén

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Természettudományos Versenye, a GYKTV. A rendezvény a középiskolások körében országszerte nagy népszerűségnek örvend. A jelentkező diákok a verseny első fordulójában a kedvenc kísérletüket mutatták be videó formájában. A második fordulóba továbbjutott tanulók 4 feladatban, többek között gyógynövény felismerésben, fizikai és kémiai számításokban, természettudományos kvízben és egy légfertőtlenítő spray elkészítésében mérethették meg magukat.

A versenyen III. helyezést ért el Veress Hunor Ferenc, a Tóth Árpád Gimnázium diákja. Felkészítő tanárok: Kiss Andrea és Hotziné Pócsi Anikó. 

2024.04.09.

III. helyezés a nyelvvizsga versenyen


Az Ebesi  Arany János  Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által meghirdetett komplex középfokú angol próbanyelvvizsga versenyen III. helyezést ért el Parádi Kenéz Máté 8. g. osztályos tanuló. 

Felkészítő tanára: Balogh-Szikora Ildikó.

Az elért eredményhez gratulálunk!

2024.04.10.

Népzenei verseny Kazincbarcikán

A 2024.március 20-án Kazincbarcikán megrendezett III.Regionális Népzenei versenyen Boros Gábor 8.g osztályos diákunk Külön díjban részesült. Kiváló eredményért gratulálunk!

2024.03.26.

Iskolánk csatlakozott a "Milliólépés az iskoládért" program "Zöld" kihívásához

A "Milliólépés az iskoládért" program idei kiírásának egyik újdonsága, hogy meghirdetésre került az un. "Zöld program", amely szerint szeretnék, ha minél többen valamilyen környezetbarát (kerékpár, roller, gyalog) megoldással közelítenék meg az iskolájukat. Ehhez a kihíváshoz csatlakozott iskolánk is. Mi a teendő? Letölteni a telefonodra a "Milliólépés" applikációt, a regisztráció után kiválasztani az iskolánkat, csatlakozni valamelyik csoporthoz (osztályok, vagy támogatói csoport), majd amennyiben valamelyik zöld módon jársz iskolába, bejelölni az applikációban.

A program végén (2024. június elején) kisorsolnak 30 iskolát, akik 250.000.- HUF-t kapnak. 

Gyere, csatlakozz! Hajrá TÁG! 



2024.03.26.

TÁG-os siker a fekvenyomó diákolimpia országos döntőjében

2024. március 23-24-én Budapesten került megrendezésre a fekvenyomó diákolimpia országos döntője. Bagossi Lilla 75 kg-os eredménnyel diákolimpiai bajnok lett. Varga János és Ivánfai Koppány a dobogó 3. fokára állhatott fel. Király Nándor a népes mezőnyben a 6. helyen végzett. 

A TÁG-os csapatot Tömöri István testnevelő tanár kísérte el. 

Eredményükhöz szívből gratulálunk!

2024.03.26.

Latinos siker

A Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi Verseny országos döntőjében Oskolás Zsombor 9. f osztályos tanuló 1. helyezést ért el.
Kiváló eredményéhez gratulálunk!
Felkészítő tanára: Biczóné Porcsin Judit

2024.03.25.

Vágner Lara az Év Sportolója

A Nemzeti Versenysport Szövetség Év Sportolói Gáláján -  amely 2024 február 28-án Budapesten került megrendezésre - Vágner Lara, a Tóth Árpád Gimnázium 10.f. osztályos tanulója a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetségben elért kiemelkedő eredményei alapján az Év Sportolója 2023. díjat vehette át Dr. Schmidt Ádám Honvédelmi Minisztérium Sportért felelős államtitkárától, illetve Dr. Mészáros János a Nemzeti Versenysportszövetség elnökétől.

Gratulálunk kiváló diákunknak!

2024.03.20.

TÁG-os diákok művei a TETT pályázatán

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt. 6–18 éves diákoknak hirdetett meg természettudományos ihletésű mese- és novellaíró pályázatot. A pályázatra több mint hatszáz alkotás érkezett. A mesék közül a zsűri a leginkább figyelemreméltónak talált 76 alkotás szerzőit azzal ismeri el, hogy a meséik meg fognak jelenni a TETT soron következő antológiájában. Iskolánkból Szabó Diána 10.d osztályos tanuló és Boros Gábor 8.g osztályos tanuló meséje is olvasható lesz az antológiában. Gratulálunk!

A pályázatról, a díjazottakról és a díjátadóról információk az alábbi linken olvashatók.

2024.03.18.

Osztályterem-szépségverseny

Az októberben meghirdetett Osztályterem-szépségverseny eredményhirdetése megtörtént. 

A dobogós helyezések odaítélésében a háromtagú zsűri az alábbi konszenzusra jutott:

I. helyezést ért el a 10. c és 10.d osztály holtversenyben,

II. helyezést nyert el a 9/AJTP.a osztály, illetve

III. helyezést szerzett a 10.e osztály.

Kiemelkedő szépítő munkájukhoz szeretettel gratulálunk!

Az osztályfőnöki munkaközösség

2024.03.18.

Junior Debrecen Városkártya

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Debrecenben működő köznevelési intézményekben tanulói jogviszonnyal rendelkező 6-14 év közötti tanulók részére ingyenes helyi közösségi közlekedési bérletet biztosít. A bérlet használatára 2024. április 1. napjától a már meglévő Debrecen Városkártyán, illetve akinek nincs Debrecen Városkártyája, vagy aki különálló kártyán szeretné használni a bérletet, az újonnan létrehozandó Junior Debrecen Városkártyán keresztül van lehetősége annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben a tanuló a 14. életévét betölti. 

A Junior Debrecen Városkártya kiállításához szükséges Adatkezelési tájékoztató ezen linken érhető el.

2024.03.12.

Siker a Kézilabda Diákolimpián


Az V-VI. korcsoportos 'B' kategóriás Kézilabda Diákolimpia Országos Döntőn a lányok Balatonfüreden, a fiúk Tatán versenyeztek 2024. március 08-10. között.

A lány csapat a 2. helyen, a fiú csapat a 4. helyen végzett. 

Felkészítő tanárok: Hegedüs Gábor és Ráthonyi Attila 


Eredményeikhez szívből gratulálunk!

2024.03.12.

A csapat tagjai (lányok):

1. Balázs Bianka

2. Bíró Noémi

3. Dánielfy Diána

4. Erdélyi Zsuzsa

5. Hajdu Katalin

6. Hegedüs Dóra

7. Károlyi Tímea



8. Kertész Réka

9. Kulcsár Hanna

10. Majosi Anna

10. Varga Boróka

11. Varga Lili

12. Vrancsik Emma

A csapat tagjai (fiúk):
1. Ambrus Balázs

2. Berki Bence

3. Borsi Bálint

4. Csalánosi Márk

5. Frank Dávid

6. Kapusi-Rentka Donát

7. Magyar Bence


8. Magyar Márton

9. Molnár Attila

10. Mosolygó Ábel

11. Némedi Dávid

12. Szepesi Vince

13. Szőke Dániel

Országos Állategészségügyi Verseny - országos döntő

Péntektől vasárnapig rendezték meg Budapesten az Országos Állategészségügyi Verseny országos döntőjét az Állatorvostudományi Egyetemen, ahol iskolánkat Bálint Míra, Kovács Zsombor és Szabó Panna Éva képviselte a 10.c osztályból. A 3 online forduló és két kreatív feladat elkészítése után lehetett a döntőbe jutni, ahova az országból 10 csapat kapott meghívást (198 nevezett csapat közül). A versenyen ízelítőt kaphattak az állatorvoslás és gondozás mindennapos teendőiből, de voltak anatómiai és mikrobiológiai kísérletek is. Végső összesítésben az előkelő 6. helyen végeztek. Felkészítő tanáruk: Dr. Szűcsné Kerti Anita tanárnő

Eredményükhöz szeretettel gratulálunk!

2024.03.11.

ÚJABB SIKER A TUDOK KONFERENCIÁN

Gólián Viktória, iskolánk 11.a osztályos tanulója a Tudományos Diákkörök XXIV. Kárpát-medencei Konferencia Humán- és társadalomtudományi Tematikus Konferenciáján a verseny döntőjébe jutott. Teljesítményéhez szívből gratulálunk! 

Felkészítő tanárai: Balláné Sárosi Ágnes és Gyermánné Huga Ibolya

2024.03.11.

SIKER A TUDOK KONFERENCIÁN

Iskolánk 11.b osztályos tanulója - Faggyas Flóra - a Debreceni Egyetem Biomérnöki Tanszékén végzett kutatómunkáját mutatta be a tematikus  konferencián. Előadásából megtudhattuk, hogyan "foghatók hatékonyabb munkára" az Aspergillus terreus nevű gombák, amelyek egy itakonsav nevű anyagot termelnek. Ezzel a termékkel a jövőben akár kiválthatók a kőolajszármazékok és még a rákos megbetegedések gyógyításának alternatívája is lehet. Flóra nagy örömünkre továbbjutott a Tudományos Diákköri Konferencia Kárpát-medencei döntőjébe. Teljesítményéhez szívből gratulálunk! 

Témavezetők: Bíró Vivien, Márton Alexandra (DE Biomérnöki Tanszék)

Szaktanárai: Szemerédyné Baksa Zsuzsanna és Sárközi Bianka

2024.02.15.

Vízi vándortábor  -  Részletek itt

Vízi Vándortábor videó.mp4

2024. 02.29.

Asztalitenisz házibajnokság indul


Asztalitenisz házibajnokságot szervezünk a TÁG közösségének.

Versenyszámok: lány-fiú egyéni, lány-fiú páros.

Lebonyolítás: a nevezések függvényében kerül kidolgozásra.

A mérkőzések lejátszása a következőképpen történhet: kedden, csütörtökön a  8-9. órai délutáni testnevelés foglalkozáson teremben, vagy az udvaron található asztalokon egy szimpatikus időpontban. A mérkőzések 3 nyert szettig tartanak, 1 szett 11 pontig, kettessével adogatva.

Jelentkezni a házibajnokságra 2024. február 24-ig (péntek) az "A" oldali testnevelő tanáriban Kozák István testnevelő tanárnál lehet.

2024.02.13.

Siker az ERASMUS akkreditációs pályázaton

Iskolánk Erasmus- akkreditációs pályázatot nyert el. Ennek odaítélése igazolja, hogy a pályázó intézmény tervet dolgozott ki magas színvonalú mobilitási tevékenységek megvalósítására. 

A Tóth Árpád Gimnázium tanárai, munkatársai és diákjai 2027 végéig nemzetközi projektekben vehetnek részt, mellyel hozzájárulnak intézményünk szakmai fejlődéséhez.

A program keretén belül a diákok nemzetközi környezetben, külföldi tanulókkal dolgozhatnak különböző projekteken, dolgozóink pedig továbbképzéseken, szakmai látogatásokon, tanítási gyakorlatokon vehetnek részt.

2024.01.24.

Személyes órarend a KRÉTA felületen

Kedves Diákok! A KRÉTA  elektronikus naplóban ellenőrizhetitek a személyes órarendeteket. Ott láthatjátok, hogy milyen közép- és emelt szintű érettségi előkészítőkre jártok a kérelmek elbírásása után. (A foglalkozások névsorai, időpontjai, helyszínei itt is megtekinthetők.)

Szintén a személyes órarendetekből láthatjátok, mely délutáni testnevelés órákon kell részt vennetek. Akik nem töltötték ki az űrlapot, vagy adták le határidőre a kék füzetet, azokat beosztottuk azokra a foglalkozásokra, ahol még volt hely. 

A szakkörök és egyéni foglalkozások időpontjait és helyszíneit itt nézhetitek meg. 

2023.09.13.

Elfelejtett jelszó TÁG-os e-mail címhez

Új jelszót TÁG-os e-mail címhez az alábbi linken keresztül igényelhet az, aki elfelejtette.
(Nem automata rendszer küldi az új jelszót azonnal, hanem kézi adatellenőrzésen megy át a kérelem, ami több időt vesz igénybe!)

2023.08.28.

Hiányzás - orvosi, szülői igazolások feltöltése a TÁG Kréta rendszerbe

Tisztelt Szülők! A tanulók iskolai hiányzásával kapcsolatban kérjük olvassák el ezt a tájékoztatót.

 Az orvosi igazolások, ill. szülői igazolások Krétába történő feltöltésének lépéseiről szóló útmutató megtalálható a fenti linken és a honlapunkon, a Szülők menüpont - E-ügyintézés oldalán. Ezen az oldalon sok, a Kréta szülői használatát bemutató videóra mutató link is található. Amennyiben a Kréta használatával kapcsolatos segítségre van szükségük, kérjük keressék fel ezt az oldalt. Köszönjük. 

2023.09.05.