Hogy is volt?

A Tóth Árpád Állami Általános Fiúgimnázium alapító okirata 1956. július 1-jén kelt. Főleg a Csokonai Vitáz Mihály Gimnáziumból kivált osztályok fiú tanulóinak oktatása 1956. szeptemberében kezdődött. Bár az új gimnázium működését a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium keleti szárnyának tantermeiben kezdete meg.

Csapó István alapító igazgató vezetésével 23 törzstag és 2 óraadó tanár 11 tanulócsoportban mintegy három és félszáz diák oktatását, nevelését vállalta.

Iskolánkat részben a középfokú oktatás iránt növekvő társadalmi igény, részben a túlméretezett Csokonai Gimnázium terheit csökkentő szándék hozta létre. Az iskolaalapítók –Debrecen Város és Hajdú-Bihar megye Tanácsa – határoztak az új homogén fiú gimnázium elhelyezkedéséről is, tervbe vették egy új középiskolai épület létesítését.

Az évtized végére a középfokú tanítóképzés felsőfokra emelkedett, a két gyakorló gimnázium a homogén fiúkat s lányokat foglalkoztató nevelő iskolák koedukált intézményekké váltak, a történeti hűség jegyében megemlítjük, hogy Tóth Árpád Fiúgimnáziumban a leányok felvételét nem kezdeményeztük, elvi és gyakorlati ellenvetéseinket erőteljesen hangoztattuk.

Az is az igazsághoz tartozik, hogy az itteni koedukáció nagyon gondos pedagógiai és szervezeti előkészítése nyomán az iskola történetének jelentős változása lett, az intézet légkörét, nevelői arculatát előnyösen módosította, sikeres fejlődésének egyik eleme lett.

A sikeres technikumi képzés fokozatosan a közoktatás irányításának egységes rendszerébe került, a közismereti és szakmai képzés célja és arányai jelentős módon megváltoztak. Középfokú képzés általános és szakmai intézményei folyamatos, állandó változtatások korszerűsítési törekvések színterévé váltak.

Ez a szándék a jövőt érintette volna az akkori induláskor maradt a kényszerű épületnélküliség, szűkös albérlet az „anyaiskolában”, a Csokonai gimnázium épületében.

Az új debreceni gimnázium alapító testületének 11 a tanulók nagy többségével együtt szintén a Csokonai gimnáziumból került a Tóth Árpád Gimnáziumba. Természetes tehát, hogy a karcsúsított és leválasztott iskolarésznek továbbra is helyet adó Csokonai Vitáz Mihály Gimnázium az új debreceni fiúgimnázium számára bocsátó anyaiskolája lett.

Az 1956-ban alapított iskolánk számára létesített iskolaépület csak terv maradt. Az ottani elhelyezés nagyon szűkös, szorítottan szakszerűtlen volt. Kilenc tantermet kaptunk. Tanári szoba, szertár, szakterem, tornaterem, igazgatási helyiségek nélkül és minden iskolai felszerelés nélkül kezdődött az új iskola élete.

A tanítás a kölcsöntermek és az anyaiskola szerény segítsége mellett szükségterméket is igényelt. Alagsorban, szertárokban, de még a szomszédos Varga utcai Építőipari Technikum Kollégiumának tanulószobáiban esetenként a Gambrinusz-közben, a Dongó Színpad helyiségeiben is tanórákat kellet elhelyeznünk – elszenvednünk.

Az iskola első beszerzése, saját vagyona a kerek és hosszú bélyegző volt „Tóth Árpád Állami Általános Fiúgimnázium”. A tanári szoba és egy szelvény alkotta szertár – mint munka és pihenőhely – az igazgató és a helyettese irodája ­­­egy tanteremben, a tanterem leválasztott részébe került.

Az egy épületben működő két gimnázium együttműködése egyébként példás volt, a tanári testületek azonos szakot képviselő tagjai a lehetséges módon segítették egymást a tanuló ifjúság pedig a házirend és a testvériskola, testvérosztályok szabályai révén élte hétköznapjait. Az első két tanév telt így el épületnélküliségben, rendkívüli szorongattatások közepette, valójában a városi közvélemény tartózkodó, sőt bizalmatlan magatartásának viszonyai közepette.

A Béke, ma Szent Anna utca 17. számú épülethez, a Csokonai gimnáziumban lezajlott albérleti két tanévünkhöz jelentős események fűződtek:

Két korosztály népes fiúcsapata lépett az új gimnázium tanulói közé.

Az első végzős osztály 1957 tavaszán a tornateremben szalagavató ünnepélyt és bált rendezett, bevételéből nemzeti lobogót készíttetett és ajánlott fel az iskolának. Az első érettségi vizsga sikeres volt, a továbbtanulási, pályaválasztási tervek eredményesek lettek. 1957 őszén az alapító igazgató, a nagyszerű Csapó István a Debrecen Városi Tanács Oktatási Osztályának vezetését vállalta, a TÁG vezetését addigi helyettesére, Polgár Sándorra bízta.

Az új szerveszésű iskola első évének katartikus élménye 1956. októbere volt, a kibontakozó forradalom és szabadságharc, annak reménységet adó, sodró eseményei és az IF hazánkra zúduló fegyveres történelmi vihar, s az azt követő döbbenet meghatározó, nagy élmény volt mindannyiunk számára. A tanári kart és az ifjúságot is foglalkoztatták a lelkesítő, majd drámai események. A tanítás és tanulás lényegében hosszabb megszakítás nélkül folyt. A tanári kar önmérsékletre intette a tanulókat, s vállalta a felügyeletük, foglalkoztatásuk gondját. 1953-tól érlelődött az újat akaró társadalmi szándék, a felszabadult, tisztább világ demokratikus szándéka. Ennek a törekvésnek jelentős erői összegeződtek a munkásság, az értelmiség és az ifjúság soraiban is. Október 23-a akkor az új debreceni csodát hozta.

1958. augusztus legutolsó napjaiban kaptuk a döntést, hogy az akkor megszűnő két debreceni középfokú képző épülete közül a TÁG a megszűnő Állami Lórántffy Tanítónőképző és Gimnázium épületébe költözhet. Természetesebb a fiúképző épülete (Blaháné utca) lett volna, de így is nagy változást jelentett és reménységet adott az önálló épület használati joga, hiszen 16 tanterem, fizika-előadó és szertár, valamint a tornaterem és az udvar fantasztikus megnyugvást és korszerűbb oktatási, képzési, nevelési feltételeket adott.

10 év után a megszűnő tanítónőképző helyébe kerültünk, a Svetits Intézet –az akkori egyetlen magyarországi leánygimnázium- szomszédságában. A mi iskolánk ott nem várt szomszéd lett, de a kényszerű helyzet kölcsönös megértést, belátást kívánt.

A Svetits államosítása után az épület utcafronti 16 tanterme városi fenntartású állami iskolák használatába került. 1958. szeptember, a Tóth Árpád Fiúgimnázium „honfoglalása” a tervezett önálló, új épület helyett az elődök által már jó fél évszázada használt épületrészt, 16 tantermet vehettünk használatba.

Az épület nélküliség szűkös két esztendeje után a felkínált 16 tanterem nagy örömet s jobb tárgyi feltételek kialakításának lehetőségeit kínálta. Az új élet- és munkarend felfokozott aktivitást teremtett, a tanári kar az oktatás korszerűbb feltételeit tervezte, a taneszközök, szemléltetőeszközök bővítését sürgetve szertárak létesítésén dolgozott. A fizika előadó teremhez lassan sikerült kialakítani a kémiai előadó és szertár helyiségeit, később az igazgatói szolgálati lakás kiürítése után, annak a helyén a biológia előadó-labor-szertár korszerű együttesét. A szükséges tatarozások, lehetséges fejlesztések a szerény költségvetési fedezettel történtek. Nagyon jelentős állomás volt a hangosító rendszer kialakítása, az egyre növekvő tanulói létszám, s az iskola belő világa a tájékoztatás, információcsere igényét hozta felszínre.

Az egyre növekvő létszám hamarosan tanterem-hiányt teremtett. Az egyre inkább ismert és az első tíz év végén lányokat is foglalkoztató új gimnázium évfolyamonként párhuzamos 4 illetve 5 osztályával kinőtte az épületet. A szorító tanteremhiányt a vándor osztályok működtetésével hidaltuk át. Kényszerhelyzetben, a délutáni tanítás elkerülendő. Csak a gyakorlati órák kerülhettek a délutánra.

Az épület bővítésének terve reális és szorító igény volt, szándékainkat építési–esztétikai megfontolások, szűkös fejlesztési lehetőségek, majd az 1970 évi Tiszai árvíz késleltették, keresztezték. Mégis sikerült elérni, hogy a Keleti tehermentesítő útvonal, a létesítendő Klaipeda utca Béke utcai sarkára 1972-ben toldalék épület kerüljön. A kilenc tanterem kiegészítő egységeivel közel tíz millió Ft-ba került. Az „új” épület révén távfűtést, nyelvi laboratóriumot, szertárakat nyert az iskola. Végre megszűnt a szorító tanteremhiány és a korszerűbb szaktantermi képzésére tértünk át. Az osztálytermek helyett jobbára tantárgyi szaktermekben folyt a tanítás. A tanulócsoportok a kijelölt hegyiségek védnökségének feladatait látták el.

Az 1958-1996. közötti években a Tóth Árpád Gimnázium székhelye Debrecen, postacíme Szent Anna (Béke út) 26. volt. A tudás műhelye, a szellemi értékek hordozója, a nemes lelkű ifjúság második otthona, kedves fészke volt.

Az ingatlan gondozását, fejlesztését a jó gazda gondosságával kezelte a fenntartó Debrecen városa.

1990. nyarától kezdve a Béke utcai épület egyre újabb egységeit kellett visszaadni az egykori tulajdonos, a r. kat. Svetits Intézet fenntartója számára.

A magyar állam 600 milliós támogatásával és Debrecen megyei jogú város önkormányzata kedvező döntésével és 700 milliós hozzájárulásával 1994. évi alapkőletétel után 1996-ban elkészült az iskola megérdemelt, korszerű immár végleges otthona, iskolahálózatunk XXI. századi pazar egysége a TÁG új épülete. Igazolva, elismerve az elődök valós szellemi teljesítményét, - az alkotók nemes erőfeszítéseit s ösztönző feltételeket nyújtva az alkotó tanároknak, felnövekvő új korosztályoknak; a TÁG közösségének tanár és diák szereplői számára.

Az új épületbe költözés nyomán elhagyva az egykori, a régi kedves épületet, fel kellet adnunk a mikro pályánkat a Szent Anna utca - Kossuth utca, Batthány utca közötti, a Svetits, Dóczy, és volt TÁG által közre fogott sportpályát valamint a paci mintegy 10 kh területű gyakorlókertünket.

„Nemes tanárok”

Az iskola meghatározó ereje, mert az iskola légkörét, sajátos nevelői arculatát és követelményrendszerét a tantestület alakítja és képviseli.

Az alapító tantestület szakmai és pedagógiai elhivatottsággal vállalta és szolgálta az új debreceni középiskola gimnazista diákjainak nevelését.

Sajátos és nehéz történelmi helyzetben a tantestület közeli és távoli célokat, teljesítendő követelményeket állított a változó korban levő diákok elé.

Az állami iskola kötelező tantervét és nevelői szándékait az itteni, sajátos és nehéz helyzethez igazítottuk. Tanáraink szakmai hite, nevelői meggyőződése és személyes példája különösen fontos volt az új iskolát megalapozó első évtizedben. Amikor elfogadtuk, hogy a nevelésünk fő területe az igényes szakmai munka, a korszerű tantárgyi képzés, a célunk az volt, hogy:

-az összehangolt nevelőmunkánkkal segítsük diákjaink felkészülését, hogy teljes jogú felnőttként teljesíthessék majd állampolgári kötelességeiket,

-jó iskolai életünk sajátos, ösztönző vonásaival zárkózzunk fel a régi, patinás debreceni középiskolákhoz,

-legyen vonzó, és hatékony iskola a Tóth Árpád Gimnázium! Ebben a folyamatban a tanár-diák páros viszony meghatározó, de az eredmény minden esetben, az osztályban tanító szaktanárok együttműködése révén, és a diákközösség hatásrendszere mellett alakul ki.

-A létszámnövekedés a tanári testületben és a tanulók körében is erőteljes változásokat hozott. A tanári kar személyi összetétele a szakmegosztás kívánalmai szerint, és szigorú létszám normák alapján alakult.

Az oktatás, nevelés egyik fontos alaptörvénye a folyamatosság, rendszeresség. Ezért az állandó, stabil tantestület kialakítására törekedtünk.

Az új munkatársak alkalmazásánál arra törekedtünk, hogy az aránylag fiatal testületbe jól felkészült, hivatását vállaló, értékes, és vonzó tanáregyéniségek kerüljenek. Olyanok, akik az erőteljes szakmai, pedagógiai normákat képviselő, igényes követelményeket támasztó szaktárgyi munkaközösségbe lépve, ott eredményesen beilleszkedve egyéniségükkel új színt, valós értékeket hozzanak.

A háttér, ahonnan az új, értékes tanárokat nyertük, a jó debreceni általános iskola volt. Az ottani szakmailag, módszertanilag kiváló középiskolai képzettségű tanárok a nevelés árnyalt feladatainak megoldásában is gyakorlottak voltak.

A másik kör a pályakezdőké, akik számosan lettek a Tóth Árpád Gimnázium tanárai, s többen évtizedekig első munkahelyükön dolgoztak kiváló eredményekkel. Közben a távozó tanárok pótlása is feladatot jelentett.

A XX.század második felének gazdasági, kulturális és társadalmi változásai jelentős személyi mozgást eredményeztek. A felsőfokú tanintézetek, a közművelődés, közélet, tanügyigazgatás adott újabb feladatokat, vezetői megbízásokat, kedvezőbb anyagi feltételeket, mind több egykori munkatársunknak.

A szakmai, pedagógiai eredményekkel kiváló kortársaink helyett érkező újabb tanárok átvették, gyakran új színekkel gazdagították az elődök gyakorlatát és teljesítményét. Ebben az igényes, szakmai, módszertani, pedagógiai folyamatban a szaktárgyi munkaközösségek játszották a fő szerepet.

Ereje szerint mindenkire szükség van, ez volt az alapkövetelmény. Hiszen a különböző tanári egyéniségek más-más egyéni sorsot, szakmai, emberi, családi hátteret hordozva szolgálták a közös célokat, a diákságunk boldogulását.

Az egyformán felsőfokon képzett, különböző szakos tanárok alkotta tanári kar a hivatalosan előírt feladatok ismeretében, a jövő –felnövő gyerek- érdekeit szolgálva alkotta meg az iskola saját pedagógiai programját.

Alkotta meg eljárás, szokás és követelményrendszerét, alakította az iskola szellemi légkörét. Szakmai, pedagógiai tekintetben az azonos szaktárgyat tanító tanárok szervezett egysége a szaktárgyi munkaközösség lett az iskola mindennapjainak alkotó és hatékony csomópontja, az oktatás-képzés szakmai műhelye, a népes tanári kar szűkebb csoportja.

A másik csomópont, azonos osztályban tanító különböző szakos tanárok eljárásait irányító, összefogó osztályfőnök, és az osztályfőnökök együttműködő közössége lett. Elismeréssel szólok azokról a tanártársaimról, akik a Tóth Árpád Gimnázium tanáraiként végzett kiemelkedő munkájuk nyomán választás, illetve megbízás nyomán szaktárgyi munkaközösség-vezetői, egyetemi gyakorló tanárvezetői, megyei szakfelügyelői, szaktanácsadói feladatokat láttak el, magyar nyelv és irodalom, történelem, bevezetés a filozófiába, fizika, kémia, testnevelés, ének-zene tantárgyakból. Számukra a megérdemelt hivatalos elismerés, kitüntetés szinte mindig késve érkezett, gyakran elmaradt.

Az oktatási és nevelési folyamat irányításában, szervezésében és ellenőrzésében meghatározó szerepe az igazgatóhelyetteseknek volt. Egykori közvetlen munkatársaim kiemelkedő teljesítményét elismerő köszönetem, a hajdani kollégák s egykori diákok hálás emlékezete kíséri.

Az egyéni felelősség vállalásával a Tóth Árpád Gimnázium tanáraként ők mindannyian meghatározták az iskola életét, tevékenységét, arculatát. Kialakították, és hagyományokká érlelték az iskolai jó szokásokat. Az iskola szellemisége, közösségének ereje kitörölhetetlenül beivódott mindennapjaikba, emlékeikbe, s még az ünnepeikbe is. A gyakorlati pedagógia mesterei voltak ők, akiktől tudott tanulni diák és ifjú tanár kolléga egyaránt.

Magam fájlalom, hogy a tantestület valóságos teljesítményéhez a méltó anyagi elismerést nem tudhattam igazítani; gazdasági önállóság mellett, de költségvetési korlátok miatt.

A tanári kar, mint a sokszínű szivárvány adta a sokféle árnyalatot, mindenki másként volt a közös ügynek fontos szereplője. A kötelezőnél többet vállalni akarók s a nagy tanáregyéniségek határozták meg a derűs iskolai légkör határait; az ösztönző követelményeket, és képviselték az iskolát a szakmai és társadalmi közvélemény előtt. De valamennyien, akik az iskola történetének alkotó, alakító tanárai voltak, részesei a csodának, amely a nevelő iskolánk mindennapjait adták, majd a növendékek felnőttkori boldogulását segítették.

Nem felejthetjük egykori munkatársainkat, mert egy-egy tanóra, órai vázlat, feljegyzés, javaslat, ünnepi alkalom, megemlékezés, pedagógiai megoldás, a sok frappáns döntés őket idézi. A három és fél évtized során végzett munkájuk hatása nemzedékeken át érződik közvetlenül, vagy közvetetten, az egyén és közösség életében.

Ezt a munkát köszönöm meg nekik magam is, aki szerencsés lehettem, hogy velük együtt szolgálhattam iskolánkban a debreceni gimnazisták nevelésének ügyét. A gyermek szeretete, az igényes munka tisztelete, egymás megbecsülése, kötődés a vállalt feladatokhoz, a mi iskolánkhoz: formálta az iskola szellemiségét.

A munkahelyi jó légkör kialakításának változatos és egyedi formái voltak, benne a közreműködő szándék, alkotó közreműködés, az ösztönző elismerés volt a legfontosabb. Mert ereje, lehetőségei szerint mindenkire szükség van! A megbeszélések, értekezletek, ünnepségek, összejövetelek mellett a közös szakmai-pedagógiai megoldások, élményt adó baráti –testületi foglalatosságok, kirándulások adták a tapasztalatcsere, ismerkedés, pihenés hasznos alkalmait.

Az iskola növekvő népszerűsége a tanügyigazgatás, a szakmai és a közoktatási hálózat mellett, a városi-megyei társadalmi szervek és az egyetemek érdeklődő figyelmét is felkeltette. Ennek személyi konzekvenciái lettek. Jeles tanárok a közoktatás irányításában, a felsőoktatásban, a közművelődésben, társadalmi szervezetekben kaptak újabb feladatokat, magasabb megbízást kedvező bérezéssel. De az iskola tanárainak s egykori növendékeinek a társadalmi megbízatásokból is bőven jutott.

Az eltávozott munkatársaink helyére megfelelően képzett, azonos szakos tanárok kerültek – gondos kiválasztás és mérlegelés után. Amíg a munkáltatói jogkör a fenntartó Debrecen város tanácsa illetékessége volt, addig az intézet igazgatójával általában egyeztetve, az ő személyi fejlesztési terve, illetve véleménye alapján történt az új munkaerő alkalmazása. Később az önálló munkáltatói hatáskör birtokában az iskola igazgatója közvetlen vezető, társai a Pedagógiai Tanács segítségével döntött a személyi kérdésekben.

Fontos tapasztalat, hogy a „kiemelt” vagy eltávozott jó tanárok helyére alkalmazott új tanártársainkkal nem gyengült, hanem erősödött a tanári testület! Ennek magyarázata, hogy a tantestület tagjai szaktárgyanként, szakcsoportonként tagozódva is szerveződtek. Igazgató ösztönzéssel szaktárgyi munkaközösségbe tömörültek és így alakították ki a tantárgy tanításának módszertanát, eljárásrendszerét, követelmény-szintjét. Így folytatták a tapasztalatcserét, tervezték a továbbképzést; segítették, ösztönözték, elismerték egymást. A tanítási, képzési folyamat tárgyi feltételeinek fejlesztését tervezték, s képviselték az iskolát városi, megyei, egyetemi szakmai körökben.

A munkaközösségek élén a választott legtekintélyesebb tanártársunk állt.

Az új tanárokat a tantestületbe az igazgató, a pedagógiai folyamatba ez az erős közösség, a szaktárgyi munkaközösség vezette be. Segítségükkel az új kollégák ebben az erős, érdeklődő és igényes közegben tudták adni felkészültségük legjavát, személyiségük varázsát.

Ez a szerkezet a munkamegosztásban is döntő módon érvényesítette a sajátos szempontokat, mérlegelve az egyéni különbségeket, személyes családi vonatkozásokat, az érdeklődés irányát. Szertárfejlesztés, helyettesítés, foglalkozások, felügyeletek, tanulói kíséretek és felkészítés ügyében.

etének jelentős három és fél évtizedében, jobbára a XX. század második felének nagyobb hányadára az összetételében hullámzóan változó, de szellemiségében, szándékában erőteljes és egységes tanári kar volt jellemző.

A különböző tanáregyéniségek összefogó ereje a felelős hivatástudat volt. Ez nem volt más, mint egy életmód vezérelve, éltető eleme. Valójában a diákokért s az iskoláért érzett felelősségnek értelmi-tudati, akarati elemei gazdagították, összefonódva az erkölcs, jellem, pozitív érzelmi kötődés sajátos vonásaival.

Az iskolai élet elképzelhetetlen az ügyviteli, technikai dolgozók nélkül. Gazdaságvezetők, iskolatitkár, a működés anyagi és adminisztratív feladatait végezték lelkiismeretesen. A bentlakó hivatalsegédek a technikai dolgozók, (takarítók, sokáig cserépkályhákat fűtők) mellett a karbantartó műhely szakmunkásai biztosították a napi munka zavartalan menetét.

A nem pedagógus állományban lévő egykori munkatársainkat a nevelőközösség fontos tagjaként tiszteltük. Sokan a diákság elismerését, tiszteletét érdemelték, erről számos egykori osztálytabló tanúskodik.

Elhalt munkatársainkra kegyelettel emlékezünk. Az Öregdiák Baráti Kör iskolai emléktáblája 1996. óta figyelmeztet a múló időben távozó egykori tanárok és diákok alakjára, értékes személyiségük tovább élő hatására.

„Sok nemes tanítvány”

A tanulók, a diákok a Tóth Árpád Gimnázium növendékei főleg Debrecen városi, és Hajdú Bihar megyei településein élő családok gyermekei voltak. Iskolaválasztásuk szempontjai az iskola története során jelentősen változtak. Az iskolaszervezés időszakában főleg az akkori patinás gimnáziumokba és népszerű technikumokba fel nem vett próbálkozók voltak többségben az első jelentkezők között.

A város közvéleménye számára az új fiúgimnázium ismeretlen volt, s az új iránti tartózkodás jellemezte az első éveinket. A szülőket felkeresve ajánlottunk továbbtanulási lehetőséget, felelős tanári gondoskodást sok korosztálybeli debreceni és vidéki diáknak. A testvériskolákban mellőzöttek, onnan kimaradtak mellett sok volt a közeli –távoli vidékről érkező gyerekek száma.

Debrecen város lélekszáma abban az időben 110 ezer volt. A társadalmi gazdasági változások nyomán erőteljes urbanizációs folyamat rohamosan növelte a lakosság lélekszámát. Az urbanizáció számos belső ellentmondása között az intézményhálózat fejlesztésének kényszere s a fenntartás, működtetés gondja szorította az intézményeket s a fenntartót, Debrecen városát.

Nőtt a vidéki tanulóink aránya; a Móra Ferenc Kollégium fogadta be legtöbbjüket, és sokan vállalták a naponta bejárók nehéz sorsát. A tanulók tennivalóit, tevékenységük tartalmát s a magatartásukat központi előírások szabályozták, mint az egykori Tanulói Szabályzat, a Gimnáziumi Rendtartás, s helyi foglalata a Házirend. Feszes előírásai mindenkor a tanulók többségének támogatásával, a diákönkormányzat segítségével érvényesültek.

Legfőbb feladat, hogy képességeiknek megfelelően tanuljanak. Elsőrendű diákkötelesség az ismeretszerzés folyamatában a tanulás, az érdeklődő, közreműködő figyelem volt. Tanulói aktivitás a tanítási órán, majd gondosan elkészített munka- és életrend alapján szervezzék és teljesítsék otthoni és iskolai életüket; a tanulás idejét, szabadidő felhasználás módját. Nagy önfegyelmet kíván a kamaszkori feszes életrend követése. Amely még a közlekedés idejét, a családi munkamegosztásban való részvétel, de a hasznos időtöltés és a pihenés idejét is tartalmazta.

A középiskolás diák számára az idő lassan múlik, de beláttattuk, hogy az iskolában minden percnek értéke van, s azt jól kell felhasználni! Az idő önmagában nem dolgozik senkinek, csak annak dolgozik, aki felkészülése érdekében azt jól felhasználja. A „minden magyar gyereket a középiskolába” progresszív oktatáspolitikai jelszó nyomán rohamosan nőtt a továbbtanulni akaró gyerekek száma. Nőtt a város, ismertté vált a mi iskolánk.

Az erőltetett beiskolázás egyik példája, hogy tanári létszámra s tanteremhiányra való tekintet nélkül döntött a városi fellebbezés tucatnyi 8 osztályos tanuló itteni felvétele ügyében. Közülük néhányan még az augusztusi javítóvizsga előtt álltak! Így a korosztálybeliek lényegében válogatás nélkül, sokan a gimnáziumi képzési cél ismerete nélkül, az itteni feladatokra alkalmatlanul kerültek iskolánkba.

Az érvényes gimnáziumi követelmények képviselete mellett a párhuzamos osztályok száma évről évre nőtt, a magas, 40 fölötti osztálylétszám erőteljes zsúfoltságot teremtett. Magas volt az elégtelenek aránya, tekintélyes a lemorzsolódások száma. Jó értelemben vett népiskola lettünk, de nevelői felelősséggel képviseltük alapelvünket, hogy minden gyereknek értékei vannak, azt megfelelő iskolai körülmények között fel kell tárni és tevékenység, gyakorlás révén fejleszteni kell!

A tanulmányi követelmények szorítása sokak számára enyhült a gimnázium képzési céljának 1961 évi módosítása által. A gimnázium készít fel a felsőfokú tanulmányokra, s mellette a gyakorlati életben való elhelyezkedésre is. Az 5 tanítási nap a közismereti tantárgyaké, a hatodik a + 1 nap tartalma a szakmai előképzés lett. Ismeretanyaga a társadalmi termelés szerkezetét követve fémipari, elektrotechnikai, vegyipari és mezőgazdasági volt.

A tanulók elméleti és gyakorlati képzést kaptak tantárgyakra építve. Iskolai tanműhelyek, laboratórium és gyakorlókert iskolai alapjait a felső osztályosok egy napos üzemi gyakorlata fejlesztette tovább az együttműködő üzemekben. A képzés minősítő vizsgával zárult.

A való élet s a munka ismeretében feltétlenül gyarapodtak. Sokak számára a pályaválasztásban adott jelentős segítséget. Megszüntetése nyomán a gyakorlati foglalkozás tantárgy nehezen találta helyét a képzési rendszerben, csökkenő óraszám mellett fokozatosan kiüresedett. Helyét az elektronika, és számítástechnika oktatása vette át.

Új fejlődési szakaszban a fiúgimnázium kitárta kapuit az érdeklődő leánytanulók előtt. A koedukáció gondos előkészítése révén a várt nehézségeket sikerült elkerülni. S az iskola értékes, szorgalmas és kedves leányokkal gazdagodott; megváltozott az iskola légköre, tanulmányi színvonala.

Kívánalom volt, hogy legyenek az iskola életének felelős, aktív tagjai, egymás iránti figyelemmel, segítő szándékkal. Legyen minden diáknak az osztály –vagy iskolaközösség érdekében álló vállalása, vagy megbízatása. Magatartásával képviselje méltó módon az iskolát.

A javuló, tisztes eredmények a jó iskolaszellem nyomán erősödött a diákok önismerete, önértéktudata. Ebben az osztályfőnöki óráknak, diákönkormányzatnak, az ifjúsági szervezetnek s a lüktető, színes diákéletnek fontos szerepe volt. Kialakult a „TÁG” mozaikszó, vonzó tartalommal s egy öntudatos diákmagatartás, szívesen jöttek, egyre többen jelentkeztek, örömmel dolgoztak, viselték a TÁG-osok megtisztelő státuszát.

Ennek a nemes diáköntudatnak a tartalma tudatos pedagógiai szándék eredménye volt: a diákot az iskolához kívántuk kötni, ahol szeretik, becsülik és számítanak reá,- ahol mindenkire szükség van. Ahol az ismeretek, élmények formálják, a diák személyiségét, és születnek maradandó barátságok.

A család a másik vonatkozási pont volt. A szülőkkel együtt a közösség várakozással figyelte ösztönözte az ifjú ember kibontakozásának csodáját.

A tágabb környezet szintén megtartó erő. A város, a szülőföld, a tágabb hazai táj, s a magyar történelem, irodalom, földrajz,- gyarapodó ismereteivel a hazafias nevelés valóságos tartalmát adták!

Az értékes és vonzó iskolai légkör ösztönző ereje, és az igényes oktatási folyamat a tanulók többségének felelős magatartásával, aktív tevékenységével figyelemre méltó, tisztes eredményeket hozott. Csökkent a bukás, megszűnt a lemorzsolódás. Jó iskolai tanulmányi átlagot a tagozatos osztályok kiemelkedő eredményei kísérték.

Az érdeklődő legjobbak szakkörökben iskolai versenypályázatokon készültek a különböző diákversenyekre. Teljesítményükkel a tanulmányi és más diákversenyek országos döntőiben évről évre igazolták tehetségüket, kiváló felkészültségüket. Kiugró eredményt hoztak Debrecennek és a Tóth Árpád Gimnáziumnak már a hatvanas évek országos tanulmányi versenyzői tisztes rangot adtak!

A szakmai közvélemény értékmérőnek igazán az OKTV országos döntőjében tíz (!) tantárgyat képviselő 120 tanítványunk, közel ötven díját és helyezését tekinti. Nagy dicsőség a négy nemzetközi diákolimpián szereplő diákunk tisztes eredménye. Minisztériumi értékelés szerint ezzel az eredményével a TÁG a gimnáziumok rangsorában a legjobbak közé, az élmezőnybe került: (L: Tóth Árpád Gimnázium évkönyve 1986.)

A Tóth Árpád Gimnázium a város elismert, kedvelt és népszerű iskolája lett. Az általános iskolák végzős növendékei egyre nagyobb érdeklődéssel fordultak felénk. A szakosított tantárgyi képzés, az angol, német, orosz, kémia, biológia tagozatunk körzethatárok nélkül fogadhatta az érdeklődő és tehetséges diákokat. A tagozatos képzés, a magasabb heti óraszámú tantárgyi oktatás előírt arányát végig tartani tudtuk; az évfolyam kétharmad része változatlanul általános tantervű képzést kapott.

A tagozatos osztályba jelentkezőkről, a felvételi beszélgetés alapján kaphattunk a jelentkezési lap közlésénél teljesebb képet –szaktanári ajánlással segítve a felvételi döntést.

A valamivel szerényebb, de mindig jelentős túljelentkezés az általános osztályainkba jelentkezőknél is szükségessé tette a gimnáziumunkkal ismerkedés módját, a felvételi beszélgetést; amelyet a tantestület és a felsős diákok képviselői folytattak.

A felvételre vonatkozó javaslatuk lehetőség szerint segítette az Iskoláztatási Bizottság munkáját. A felvétel felelőssége az igazgatóé, aki azt a meggyőződését képviselte, hogy a mi középiskolánk, a tanköteles korú debreceni és vidéki gyerekek nevelő iskolája. A korosztály tagjainak nyújt fejlődési lehetőséget. Az érdeklődő szülők megtisztelő bizalmát felelősséggel fogadjuk, s annak eredményesen meg is kell felelnünk.

A növekvő népszerűség mellett a tantermek száma és a költségvetés mértéke szabott határt a tanulócsoportok bővítésének. Így aztán az iskolafejlődés leginkább kiegyensúlyozott időszakában évfolyamonként párhuzamos 4-5 osztály működött, mindenkor magas osztálylétszámokkal. A jelentős túljelentkezés mellett sokan más középiskolába kerültek. A felvétel az alig mérhető különbségek helyett a rátermettség, alkalmasság mérlegelésével, s pedagógiai szempontok érvényesítésével történt.

A képzés–nevelés feltételeként arányokat kellett kialakítani: fiúk-lányok, helybeliek-vidékiek, hátrányos helyzetűek aránya mellett méltányolni kellett a több gyermekes családok ragaszkodását; később már az egykori diákjaink jelentkező gyermekeinek választását is.

A tanítás - tanulás folyamatáról…

Az összegzésre, elemzésre módot adó, mindenkor élményeket jelentő gyakori érettségi találkozók tanúsítják az iskolai élet maradandó hatását. Az iskola ismereteket és ösztönzést adó hatása maradandó, s a felnőtt életkor kísérője marad.

A középiskolás kor viharos életszakasz, a bővülő ismeretek készségek és szokások kialakulásának ideje. A kamaszkori álmok, a szépség, a tudás és hősiesség vágya válnak valóra a sikeres felnőttkorban, -vagy maradnak a szürke realitások világában.

Az önmagát kereső, felnőtt személyiségét építő serdülő az iskola nyújtotta közegben kapott mindenkor ösztönzést, szeretetteljes figyelmes támogatást a felkészüléshez. Az iskola élet- és munkarendje sajátos világot teremt. Gazdag és színes világ ez, amelyben az ifjúság életereje lüktet, ahol minden értük, velük és általuk történt. Ahol minden apró dolog fontos, ahol a gyorsan múló idő mindenkor értékeket hordoz.

Ahogyan a pedagógiai hitvallásunk tömören fogalmazta: iskolánk a tanulókért van, a felnövekvő ifjak különleges műhelye, ahol a jövendő, a felnőtt fiatalok élete formálódik, az ifjú személyiség nyer gazdag tartalmat.

Az iskola ezért ösztönözte a diákságra mindig jellemző megismerési vágyat és tevékenységre irányuló szándékokat.

A tanköteles korú ifjúság ismereteinek, nézeteinek, szokásainak és meggyőződésének tartalmi elemeit mindenkor a tantárgyak ismeretanyaga és képző ereje jelentette. Az ismeretek megszerzésének ösztönzője az iskola, központi szerepe a tanítási órának van. A tanítási óra, a Németh László idézte „üvegharang”, tiszta, védett, de törékeny színtere az ismeretszerzés, ismeretnyújtás folyamatának. Valójában az iskolai élet legfőbb színtere. Az emberi kíváncsiság, felfedezési szándék ösztönzője, amely a nagy utazásra hív; megismerni a környező világot.

A kötelező-tanterv tantárgyanként módosuló tartalommal kísérte a 20. század második felének tanítandó anyagát, a tankönyvek, taneszközök, segédletek változó sorát.

A rendező elv a korszerű általános műveltség tartalmának értelmezése volt. A klasszikus gimnáziumi hagyományok nyomán a humán és reál tantárgyak tanítási anyaga és óraterve különbözött egymástól; a humán osztályok kötelező latin nyelve és az antik kultúra eligazító tapasztalata végig a nyelvi képzés része maradt. A reál osztályok szemléletformáló tárgya az ábrázoló geometria tantárgyi önállósága megszűnt.

A klasszikus gimnázium kiváltságosságot jelentő és adó szerepe megszűnt; a középfokú oktatás, így a gimnáziumi képzés köre is bővült. A tantárgyi követelmények teljesítése újabb módszertani eljárásokat kívánt. A hátrányos helyzetből induló diákok tudatos és szervezett segítése, felzárkóztatása ezzel kezdődött. Differenciált tanórai foglalkoztatás, tanulószobai, kollégiumi korrepetálás, tanulópárok együttműködése formájában.

A természettudományok 20. századi forradalma előtérbe hozta a fizika, kémia, biológia új modern ismereteit, módosítva az általános műveltség szaktárgyi tartalmát. Az élő és élettelen világ megismerésének szándékát jelentette az iskolai tantárgyi képzés. Az alaptudományok gyakorlati életben történő alkalmazása a technikai-gyakorlati ismeretek és készségek felértékelődését hozta; a modern általános műveltség humán és reál tartalma a gyakorlati ismeretkörökkel bővült. A gimnázium képzési célja lett; a felsőfokú tanulmányokra előkészítő funkciója mellett az érettségi utáni elhelyezkedésre, a gyakorlati életben történő elhelyezkedésre is felkészíteni a növendékeket.

A közismereti tárgyak óratervét öt napra módosítva, a hatodik nap a szakmai előképzés elméleti és gyakorlati anyagának feldolgozására, elsajátítására szolgált.

A két funkció teljesítése rengeteg újszerű feladatot hozott, gyakori ellentmondások és feszültségek mellett praktikus ismereteket, gyakorlati tapasztalatokat adott. Sokak számára érettségi után a munkavállalást és szakmai képzettség megszerzését jelentette.

A szakmai előképzés a tantárgyi képzésre, gyakorlati foglalkozásokra és üzemi együttműködésre építve az elektrotechnikai, vegyipari, fémipari és mezőgazdasági termelés alapjainak megismerésére irányult. Speciális érdeklődésű diákok idegenvezetést, erdészeti, üvegtechnikai ismereteket tanulhattak. Rendkívüli tárgyként a gépírásból kaphattak osztályzatot az érdeklődő diákjaink.

Az iskola nyitottabbá vált, külső kapcsolatai szélesedtek, a gimnáziumi képzés ezáltal második funkciót kapott, illetve teljesített. Az iskoláztatás körének szélesítése ezt önmagában is igazolta.

Ugyanakkor ismét nyilvánvaló lett, hogy a diákok sokféleképpen érdeklődők és nagyon változatos módon tehetségesek. A felsőfokú tanulmányokra való felkészítés, pedig fokozott iskolai segítséget igényel.

Így kezdeményeztük és kaptunk főhatósági megbízást, illetve engedélyt a szakosított tantervű képzés bevezetésére kémia, biológia tárgyakból, német, angol nyelvekből, pedig a már működő orosz tagozat mintájára. A speciális tanterv alapján magasabb heti óraszámban történő elméleti és gyakorlati képzés nagyon sikeres és keresett lett, segítette a pályaválasztást.

A tagozatok virágkora, a képzés eredményes volta, az érdeklődő és tehetséges diákok sok értékes teljesítménye a Tóth Árpád Gimnázium nevét az ország legjobb iskolái közé emelte.

Gondosan ügyeltünk a fontos pedagógiai elveink megőrzésére, -a beiskolázás igazságos szempontjainak képviseletére; az általános –és tagozatos képzés helyes arányaira.

Sajnos a tagozatos képzés országosan divattá vált, és arányvesztése révén a jogos kritika tárgyává lett, s bekövetkezett a megszüntetése.

Az iskolai demokrácia szélesítésének jegyében, a kötelező kívánalmak enyhítése szellemében a választhatóság módozatait kívánta erősíteni az oktatási kormányzat.

A gimnáziumi képzésben a tagozatos oktatást a fakultatív rendszerű képzés váltotta fel. Lényege: hogy a tanulmányok fő irányát nem a gimnáziumba kerüléskor kell eldönteni már 14 éves korban, hanem az első két iskolai esztendő tapasztalatai nyomán kell megválasztani a 2-3 FAKT tantárgyat, hogy az, az érettségire és felső fokú tanulmányokra való felkészülést segíthesse. Azonos tárgyat választók a párhuzamos osztályokból kerültek újabb összetételű csoportokba, felbomlott az iskolai képzés alapvető szervezeti egysége a „tanulócsoport", az osztálykeret. Ennek tantárgyfelosztásbeli, órarendi és ellenőrzés-értékelési következményei gyökeresen új, és nehezen kezelhető körülményeket teremtettek az iskolában.

A tudományos, technikai forradalom a megismerés új távlatait nyitotta meg. Az iskola ismeretnyújtó, -formáló szerepe módosult. Az új ismeretkörök, és módszertani technikák az elektronikán át a számítástechnika, informatika oktatásának korai bevezetését és elterjesztését vonták be a felkészült tanárok gondoskodása révén a tanítási rendbe. A szemléltető eszközkészítő szakkörünktől a szemléltető oktatás, az audiovizuális technika alkalmazásáig a gyakorlati foglalkozás és technika tantárgy alakuló tanítási anyaga lényegében a korszerűsödő és bővülő elméleti képzés kívánalmait vonta be az oktatásunk körébe.

A hagyományos humán -reál -gyakorlati ismeretkörök az ismeretszerzés iskolán kívüli formáival egyre inkább bővültek; a tanulás, ismeretszerzés iskolai irányítása mellett a tanulás, önművelés módszertana új hangsúlyt kapott.

A korszerű műveltség változó tartalmának tantárgyi elemei lényegében meghatározták a tanítás -művelődés -nevelés irányát. De a világban történő eligazodás a környezet, a természeti, társadalmi jelenségek megértése, a közlőrendszerek révén történhet. A matematika, a magyar és idegen nyelvek, valamint az elektronika és informatika a sajátos apparátusával önmaguk és mások megértésének eszközévé lettek.

Az általános műveltség korszerű tartalmát kereső tudományos és tantervkészítő szándék természetesen a tanítási anyag, s az óratervek és taneszközök folyamatos változását eredményezték. Tanítványaink számára viszont a középiskola négy éve a felkészülés, az eszmélés, ismeret és élményszerzés ideje, egyszeri és megismételhetetlen, ezért nem lehet a kísérletezés színtere.

gy hát a felelős tanári álláspont a folyamatosság, rendszeresség didaktikai elvét érvényesítette az oktatás folyamatában. A legjobb tanári szándék a hiteles ismeretek átadásával az értelmi, erkölcsi és akarati nevelés követelményeit is teljesítette.

Az ének, rajz, testnevelés tantárgyak a testi és esztétikai nevelés lehetőségeit, fontos követelményeit hordozták; jellegzetes tanáregyéniségek működése maradandó hatással volt az egymást követő korosztályok növendékeire.

A heti munkarend kialakítása, követése idővel egyre több nehézséget jelentetta szaporodó feladatok, a növekvő túlterhelés miatt.

A tanári példa és a diákok serkentése, motiválása az önálló, rendszeres munkára, nélkülözhetetlen feltétele volt az eredményes iskolai oktatásunknak. A képzési folyamatban a tanulást kiegészítő munkaformáknak szintén fontos szerep jutott.

A könyvtárak, olvasás, -szakkörök, rendkívüli tárgyak, tanulmányi versenyek, múzeum, tanulmányi kirándulások mellett a film - AV technika s a TV mind beépültek a képzési tervbe, a szaktanári eszköztárba!

A tanév munkarendjét évente miniszteri utasítás szabályozta. A tanév 33 hétből állt és 190 körüli tanítási napot számlált. Az iskolánk történetének kezdeti időszakában a szaktárgyi tanítás óraterve a hat napos hétre 30 tanórát és egy osztályfőnöki órát írt elő a tanulók számára.

A tanóra időtartama 50 perc volt, az óraközi szünetek 10 perce a pihenés, kikapcsolódás, helyváltoztatás, étkezés, időszaka volt. A következő óra így mindig egész órakor kezdődött. Már a hatvanas évek elején a 45 perces tanítási órákra tértünk át, a 3. óra utáni „hosszú" 20 perces szünettel, tekintettel a „tízórai", a hazai vagy szerény büfébeli -tej, kifli elfogyasztására.

1981-től központi rendelkezéssel végleg az 5 napos tanítási hétre tértünk át. A döntés indoklása a középiskolások képzése, nevelése, a kollégiumi élet és munkarend számára erősen vitatható volt. Ellentétes a kamaszkorú ifjúság életkori sajátosságaival, erősen tagolja a képzés és nevelés folyamatát. Leginkább aztán a tananyag zsúfoltságát, a növekvő délelőtti terhelést okozta. A heti óraszám alig, a tanítási anyag szinte egyáltalán nem változott, de 5 napra zsúfolódott. A „nulladik" meg 7. órák nehezen fékezhető divatja elkezdődött.

A „sűrűsödő" délelőtti terhelés, az abból fakadó otthoni tanulás, a másnapra történő felkészülés kényszere erőteljesen módosította a tanítási órán kívüli iskolai foglalkozások rendszerét. A tantárgyi és technikai szakkörök, az élményt adó speciális diákkörök és a diákönkormányzat programja is csökkent, kevesebb, vagy alig maradt idő foglalkozásaira. A tananyagcsökkentés csak részleges módosítást jelentett.

A tanterv államilag kötelező okmány volt. A kötelező tanítási anyagot év elején részekre, témakörökre osztva tanmenetté kellett tervezni. Ehhez a központi irányító tanmenet, illetve az azonos tantárgyat tanító szaktanárok munkaközössége segítő szerepet vállalt. A szaktanári felkészültség, egyéni látásmód, sajátos módszertani eljárás a tanítás menetében a tanítási órán érvényesülhetett.

Színes tanáregyéniségek mellett esetenként a kötelező tanári felkészülést jelentő óravázlat sem teremtett lebilincselő érdekes órát. A számonkérési formák alkalmazása során is erőteljesen érvényesült a tanári igényszínvonal, a sajátos, leginkább ösztönző, vagy kényszerítő követelmény -vagy elnéző liberalizmus, engedékenység.

A diákok számára a tucatnyi tantárgy, s az osztályban tanító tanárok szakmai, módszertani, követelménybeli különbözősége, egyéniségének sajátos vonása mind példát adott. Alkalmazkodási pontot és motivációt jelentett. Egy -egy tanár szubjektív értékelése, az esetleges tanulói sérelem a félévenkénti osztályozó értekezleteken, az ott tanító tanárok együttes, közös értékelése nyomán legtöbbször megfelelő helyre került.

Az osztályfőnök vezette értekezleten a szaktanárok érdemjegyre, az osztályfőnök illetve az osztályközösség magatartás és szorgalomra vonatkozó javaslatát tanulónként, személyre szólóan eldöntötték, s így terjesztették az osztályozó konferencia elé, jóváhagyásra.

A félévi osztályozó értekezletek eredményét később tanulmányi értesítő helyett –anyakönyvi rögzítés nélkül -ellenőrző könyv útján tudatták a szülőkkel. Ez a változás már az iskolai adminisztráció csökkentésének jegyében történt.

Az ellenőrzés, értékelés, osztályozás az oktatási -tanulási folyamat fontos eleme volt, a tanítási órák részeként a tanulói érdeklődés és teljesítmény mércéjeként. Legfőbb szerepe a megerősítés az elvégzett munka, az ismeretek megértésének kontrollja. A feleltetés ideje és formája a tanórák mindig izgalmas része, a dolgozatírás, a témazáró idejét különös figyelem és fokozott izgalom kísérte.

A zsúfolt tananyag a magas osztálylétszámok miatt a szóbeli számonkérés erősen lecsökkent, mellette, vagy helyette az írásbeli számonkérés divatja következett, a röpdolgozat, feladatlap, teszt formájában.

A félévkor és év végén a tanulmányi eredmények tantárgyankénti s osztályonkénti értékelése jelezte az oktatási folyamat állapotát, eredményességét.

A tanítás menetének és eredményességének vizsgálata esetenkénti óralátogatásokkal történt, amikor iskolán belüli, vagy külső látogató ellenőrizte és értékelte az órát. Leginkább a szakfelügyelő -szaktanácsadó a fenntartó megbízásából kapcsolódott az iskolai munkába, leginkább a tapasztalt, gyakorlott szakember segítő szándékával. A szakfelügyelők a megye és Debrecen gimnáziumaiban dolgozó kiváló szaktanárok voltak, akik a tantárgy oktatásának megyei felelőseiként a hasznos tapasztalatcsere gyanánt is segítő szándékkal tanácsot adtak, módszereket ajánlottak.

Az iskolai munka ellenőrzésének kiemelt formája az általános felügyeleti látogatás, a tematikus, vagy általános látogatás volt. A fenntartó és irányító -felügyeleti szervek együttműködésével, meghatározott időben az iskolai élet minden elemét közvetlen vizsgálat alá vették, az iskolai valóságot az érvényes állami előírásokhoz mérték. E „brigád” -látogatásnak nevezett ellenőrzési forma mozgósító ereje, értékelő szerepe nagy izgalmakat keltett s maradandó élményt jelentett az iskola vezetése s minden munkatársa számára.

Az iskolai jó szokások között az „ultima hova” a tanítási szüneteket megelőző utolsó óra még az alapító évfolyam kezdeményezése volt. A jubileumi 50. esetleg 100. órát a magas óraszámú magyar és matematika és a tagozatos tantárgy tanulói érhették el.

A nyílt óra, bemutató óra időnként a tantárgy iránti különösen fogékony és tájékozott diák közreműködésével -mindig ünnepi hangulatban zajlott és emlékezetes esemény maradt, de a múzeum, levéltár, helytörténeti emlékhely, vagy irodalmi rendezvény, képzőművészeti tárlat is kínálta az ismeretszerzés alkalomszerű formáját; szolgálati könyvek adatai mellett az egykori diákok emlékeiben él tovább e külső órák hatása.

Az iskola ösztönző légköre, és fejlesztő követelményrendszere a tanulmányi színvonal erőteljes és fokozatos emelkedését eredményezte.

A hatvanas évek elején több tanév végi magas bukási arányunkat még igazoló jelentés formájában kérte számon a főhatóság.

A tanulási fegyelem erősítése és a beiskolázási körülmények előnyös változása nyomán a tanulmányi eredmények fokozatosan javultak. Csökkent, majd megszűnt a bukás és lemorzsolódás. A magas osztálylétszámok mellett is az érdeklődő, tehetséges diákságunk ereje szerint teljesítette a diákkötelességeket. Az érdeklődő, tehetséges diákok megalapozott, szorgalmas munkájukkal és kiemelkedő eredményeikkel igazolták az iskola igényes és hatásos oktató munkáját. A tanulmányi versenyek országos legjobbjai növelték az iskola jó hírét, közülük néhányan a nemzetközi diákolimpián a magyar csapat jó eredményét. Igazi mérőszám az egyetemi felvételi vizsga eredmény lett. Majd később a közepes iskolai tanulmányi átlag melllett is szaporodtak a kiváló eredmények is tanulmányi versenyeken, érettségi és felvételi vizsgákon.

A tanulmányi értesítő, vagy a bizonyítvány számszerű adatai aktuális követelmények teljesítése nyomán keletkeznek, szaktanári illetve testületi döntéssel. Az osztályzat s a belőlük vont tanulmányi átlagok -a tanulmányi rendűség- ­összehasonlításokra adott módot.

Az egyéni, osztály-, iskolai-, vagy tantárgyak szerinti átlag jelentősége időnként változott. A belőle vont rendűség majd a pontszám is változó értelmezést nyert. Egyetemi felvételi pontszámot is jelentett. Később a felvételi tárgyak nagyon változatos tartalmú osztályzatából keletkezett „hozott pontszám" módosította a felvételi esélyeket.

Az iskolatörténetünkben jellemző és emlékezetes hogy az ötfokú osztályzás mellett a szervezési időszakban évekig törekedett az iskolaközösség a közepes iskolai átlag elérésére. Ebből aztán fokozatosan négy (4) egész feletti iskolai, osztályok esetében az öthöz közelítő átlagok lettek. Korábban, de később is legfőbb kérdés az volt: mi van az osztályzatok mögött?

A középiskolai tanulmányok befejezését tanúsító IV. osztályos végbizonyítvány önmagában nem tudott elfogadott állami okmány lenni. A gimnáziumi végzettséget az érettségi bizonyítvány jelenti a társadalom számára. Ez a jelentős erőpróba a 12 iskolában töltött esztendő ünnepélyes lezárása, amely az ifjú ember felkészültségét, személyiségének, felnőttségének tulajdonságait méri, s a felsőfokú tanulmányokra való alkalmasságot igazolja. Az ünnepélyes vizsga légköre, színvonala, az iskolai pedagógiai folyamat értékeit is kifejezi.

Ez 50.ünnepi tanévben a 250. érettségiző osztály köszönti a jubiláló iskolát. A most nagyon népes évfolyam 8 végzős osztály diákjai, az új szervezésű kétszintű érettségi vizsga jelöltjei között szerepelnek az Arany János Tehetséggondozó Program osztályának derék vidéki tanulói, akik a minisztériumi pályázat támogatásával s kollégistaként teljesítették a felzárkóztatás, majd a Tóth Árpád Gimnázium igényes képzési és nevelési programját.

Iskolai élet a tanítási órán kívül

„élet zengi be az iskolát…”

Hosszú évek iskolai tapasztalata igazolta, hogy szinte mindig kevés volt az idő a tananyag módszeres feldolgozásához. A feszes munkarend mellett is csak a legszorgalmasabb tanulók tudták folyamatosan a napi 3-4, vagy több órát egyéni tanulásra fordítani.

Önálló napirend és heti munkarend kialakítására ösztönöztük a tanítványainkat: meghatározandó az otthoni tanulás idejét és rögzítve a kedvtelés, pihenés, szórakozás, közlekedés rendjét és idejét. Házirendünk a családi munkamegosztásban való részvételre is buzdított.

Az iskolában sokáig a menzai ebéd utáni tanulószobai feltételek segítették a felkészülést, az egyéni tanulást. A feladatmegoldás és gyakorlás során tanári és tanulópár nyújtotta segítségre is számíthattak az ide jelentkezett, vagy kötelezett diákok.

A felzárkóztató tanulmányi formák és tanulási szokások idővel erősen módosultak, a kollégiumokban elhelyezett vidéki diákok életrendje, és szilenciumi gyakorlata is átalakult.

A külső tanári segítség, az egyéni korrepetálás a gyengék felzárkóztatása helyett az okos gyerekek felkészítésének gyakorlatává vált, a tanulmányi versenyek, vizsgák, továbbtanulás segítése szándékával.

A tanulást kiegészítő munkaformák az ismeret- és élményszerzés iskolai formái lettek; a tantárgyi és technikai szakkörök, majd az öntevékeny diákkörök egyre gazdagabb kínálattal ösztönözték közreműködésre az érdeklődő diákokat.

A délutáni foglalkozások színes és tartalmában árnyalt hálózata mögött jellegzetes tanáregyéniségek vonzó példája és motiváló szerepe hatott, és a változatos képességek fejlesztésének kiváló szerepe érvényesült. A különböző teljesítmények önismeretre, s a közösségi életben való elrendeződésre vezettek.

Tény az is, hogy a gyerek megismeréséhez nem elég a tanítási óra, keresni kell a lazább együttélési formákat, mert itt mutatkozik meg a gyermek igazi arca, a feszültségtől és érdekeltségtől mentes helyzetekben. Tevékenysége s annak eredménye önmagát és környezetét gazdagította.

Diákköreink közül a klasszikus önképzőkör ösztönözte és fogta össze az irodalmi, esztétikai érdeklődésű diákokat. Teret adott a bővülő és közös élménynek, ismeretszerzésnek, önálló próbálkozásaiknak.

Gyakran támasza volt iskolai ünnepélyeinknek, évfordulós megemlékezéseknek.

Az énekkar évekig rendszeres munkát végzett, vegyes- és leánykara emlékezetes hangversenyek, bemutatók, koncertek részese volt. A közös éneklés élményt adó hatása ünnepségek, kirándulások kísérője volt.

A hagyományos diákszínjáték iskolai bemutatója helyett a verselemzés, versértés, versmondás iskolai gyakorlata már a mi fiúgimnáziumunkban „műfajt” teremtett, az irodalmi színpadi mozgalom iskolai, majd városi bölcsője lett. A mozgalmat indító tanári szándék érdeklődő fiúk és leányok százainak adott értékes művelődési és szereplési formát, s maradandó élményeket.

Iskolai évkönyveink adnak meggyőző képet és tartalmi tájékoztatást szerkesztett műsoraikról, valamint a szereplő diákok helyi, és országos sikereiről.

A sárospataki Diáknapok, majd a gyulai Erkel Diákünnep évente kínálta a körzet diákságának kulturális, közösségi megnyilatkozását, bemutatkozását.

Az iskolarádió és a „Tótágas” mint az iskolai információ sajátos formája szintén a diák öntevékenységének értékes alkalmait nyújtotta.

Sajátos színfolt volt a hetvenes években kialakított első iskolai képzőművészeti galéria az összenyitható (üveg-) teremben, amely a kortárs művészeti alkotások tárlatával a diákság esztétikai nevelését, műértését szolgálta.

A tehetségfeltárás szándékával vonzó tanáregyéniségek irányításával tantárgyi és technikai szakkörök működtek, ebből tagozatok nőttek ki, tanulmányi- és versenyeredmények születtek, pályaválasztási irány alakult. Az érdeklődő diákok nyílt szakköri foglalkozások, iskolai kiállítások, pályázatok formájában léptek az iskolaközösség elé.

A diákkörökkel együtt rohamosan nőtt az érdeklődés alapján szerveződő diákcsoportok száma, hasznos délutáni elfoglaltságot nyújtva a diákság jelentős részének.

A szerény óradíjas szakkörök mellett a diákkörök, iskolai klub, és öntevékeny diákcsoportok a diákönkormányzati szervező és irányító tevékenységével működtek. A diákönkormányzat jelentős eseményei: az iskolai Diákparlament, majd az „Igazlátó Nap” az iskolai és diákgondok, észrevételek feltárása céljából. Aztán az önkormányzati „fordított nap” diákigazgatással; a „Tadir” tanár-diák szellemi és sport vetélkedők programjával.

Az ifjúsági szervezet központi irányítás mellett a helyi sajátosságok beépítésével gyakran értékes és érdekes munkaformákat alkalmazott, jó kezdeményezésekkel a tantermi foglalkozásoktól a nagyerdei próbázásokig.

Az iskolai klub a művelődési alkalmakat szervezte; előadások, viták, találkozók aktuális kulturális témákról jeles közreműködőkkel.

Öntevékeny zenekarok hangversenyei, gitárfesztivál, táncház szervezése, Suli-buli című iskolaközi zenés klubdélutánok rendezése a szórakozás jegyében.

Az iskola munkarendjében fontos szerepet kaptak és hagyományos feladatokat oldottak meg az osztályok. Az osztályhetek rendszerében félévente egy héten át teljesítették a kapuügyeletet, a rendezvények technikai feladatait; iskolarádió műsorával, alkalmi kiállításukkal az iskolaközösség elé léptek. A II. osztály fogadta az új elsősöket, a III. évfolyam segített a ballagáskor, az I. A osztály Tóth Árpád verseivel köszöntötte az őszi emlékversenyt. Minden osztály előkészítette osztályozó konferenciák előtt a magatartás és szorgalom minősítését, s évenkénti osztálykrónikát az iskolatörténeti gyűjtemény számára. Megbízottaival közreműködött az osztálykirándulások előkészítésében és lebonyolításában, a hét végén klubdélutánt rendezett.

A választott osztálybizottság (ODB) az osztályfő támogatásával terv alapján működött, az elvégzettek minősítését, értékelését az osztályközössége elé tárta megvitatásra.

A céltudatos testi nevelésre épül, s az ifjúság mozgásigényét sportszeretetét szolgálja az iskolai diáksport.

Sportági szakosztályai az atlétika, torna, röplabda, kosárlabda, vívás, labdarúgás voltak váltakozó erősorrendben, de mindig tanári vezetéssel és öntevékeny diák közreműködéssel.

Jelentős sportbemutatók, diákversenyek helyi, területi és országos eredményei igazolták a sokoldalú képzés sajátos eredményeit, az ösztönző tanári magatartás hatását. Már csak érdekesség, hogy külső társadalmi, üzemi sportegyesületek sokféle sportági szakosztályban foglalkoztatták az érdeklődő és tehetséges diákjainkat: előzetes kikérés alapján iskolai engedéllyel, amely a tanulmányi eredménytől függően visszavonásig volt érvényes!

Számtalan kiváló teljesítmény így is jelzi, hogy a képességek tevékenység közben fejlődnek, s kiemelkedő eredményeket hoztak: számos országos bajnok s négy olimpikon van az öregdiákok között!

Az iskolai ünnepség mindenkor kötelező iskolai program volt, mert a szervező, szerkesztő, felelős közreműködők – osztályok, diákkörök, szereplők produkciója a teljes iskolaközösség érdeklődő figyelmére igényt tartott. Nemzeti ünnepeink, s az aktuális évfordulós megemlékezések eszmei tartalmát, érzelmi és erkölcsi hatását a gondosan szerkesztett műsor, megemlékezés és a szerény, de ünnepélyes külső szolgálta. A megfelelő iskolai díszterem hiánya mindig sok nehézséget okozott.

Az iskolai tornaterem és udvar mellett esetenként külső helyszín is otthont adott jeles ünnepségeinknek, mint a Déri Múzeum díszterme, Bartók-terem, Kölcsey Művelődési Központ, Sportcsarnok, Víg mozi.

Tanévnyitó ünnepségeink mindenkor mozgósító programot, egyéni és közös iskolai, vagy évfolyamokra szabott célokat adtak.

A tanévzáró nyilvánosan ünnepi értékelést jelentett, s jutalmazta a legjobb teljesítményeket. A tanulmányi értesítőt – jó ideig félévkor is! – az osztályfőnök egyéni értékeléssel az osztály előtt osztotta ki.

Különös figyelem és társadalmi érdeklődés kísérte az érettségizők készülődését.

A 12 tanév után búcsúzás az iskolától, a diákélettől jeles debreceni hagyományokat követ. Valóságos tartalmát a 18 éves ifjú állampolgárok köszöntésével igyekeztünk ünnepélyesebbé tenni, a szalagavatáskor. Innen indult, és hagyomány lett a ballagó diákok szalagot kísérő, alkalmi jelvénye. Az ünnepség a szalagtűzéssel nyeri el igazi fényét, a búcsúzó osztályok emlékezetes bemutató tánca új látványosság a hatalmas nézősereg számára, koreográfiája, műsorválasztása mindenkor sok vitát okoz és vegyes érzelmeket kelt. A szalagavatást követő hajdani közös bál helyébe az osztályok külön rendezett zártkörű előbankettje került.

A debreceni középiskolák végzős osztályainak utolsó napi zajos vonulása aztán alig emlékeztet az egykori, ballagásra készülő osztályok szerenádjaira.

A szalagavató és ballagás a fontos és költséges kellékeivel túlfejlett debreceni diákhagyománnyá módosult.

Az időnkénti egy-egy iskolai szünetnapok nyomán intézményesen kialakult a tanítás nélküli munkanapok rendszere. Éves programba tervezve, az órán kívüli tennivalókra irányult; kirándulás, diák önkormányzati nap, őszi közhasznú társadalmi munkák, sportnap formájában.

Lassan a történelmi múltba vész az őszi közhasznú társadalmi munkák emléke. Főleg a mezőgazdaságunk őszi betakarítási, szüreti munkálatai igényelték a diákifjúság segítő közreműködését. A változatos munkahely és munkafajták között legjelentősebb a Nyírlugos és Balkány exportra termelő gazdaságaiban végzett évenkénti és több napos almaszüret volt.

Gazdasági haszna vitatható, közösségformáló ereje kétségtelen volt.

A tanulmányi kirándulások az országismeret körét bővítő és a közösségi együttműködést erősítő szándékkal indultak.

A kirándulás vezetése és tanári kísérete nagy felelősséget, gondos körültekintést kívánt, és tennivalókat adott a közreműködő diákoknak is. Ismereteket és élményt adó hatása messze jövőbe mutat, tapasztalatainak közös összegzése mindig fontos feladat volt.

A kirándulások szervezési, jogi, pénzügyi feltételei egyre nehezebbé váltak. Az egykori „fapados”, gyalogtúrás, tornatermi éjszakás kirándulások emléke a múltba vész.

A tanulmányi kirándulások és nyári iskolai tábor helyére inkább a külföldi utazás, nyaralás került. Az Országjáró Diákok Köre az érdeklődő diákokat foglalkoztatja, tanári vezetéssel, önálló program szerint.

A Tóth Árpád Gimnázium megalakulása óta nyitott iskola volt, a társadalmi valóság részeként, környezetének eleme- és alakítójaként a város jeles intézménye lett. Nyitottságát a környezetével kialakított élő kapcsolat jelentette. A klasszikus gimnázium zárt világa helyett a kölcsönös értékek, pozitív hatások elfogadása, képviselete, gyarapítása érvényesült.

A történelmi város szellemiségét elfogadva, megújuló, fejlesztő törekvéseit támogatva főleg a honismeret és közművelődés nyújtotta lehetőségeket és a kulturális értékeket építettük a pedagógiai folyamatba.

Jelentős volt a külső nevelési tényezők szerepe; a fenntartó város a társadalmi szervezetek, a szülői közösségek, az együttműködő üzemek és sportegyesületek segítő közreműködése, nevelő hatása.

Az érintett szereplők nagyon széles köre jelentette az iskola támogatóinak, barátainak jeles táborát, illesse őket a jubiláló iskola köszönete!

Az általános iskolákra épülő és a felsőoktatásra irányuló kapcsolataink emlékezetes együttműködési formákat teremtettek. A közeli általános iskolák és az együttműködő debreceni középiskolák az eredményes iskoláztatás érdekében fáradoztak. Az egyetemi, főiskolai továbbtanulás szakmai,- felvételi előkészületei szintén változatos munkaformákat teremtettek; tájékoztatóktól a közös érettségi – felvételi, írásbeli és szóbeli vizsgákig.

A nyári időszak legfontosabb eseménye az egyetemi- főiskolai felvételi vizsga volt. Eredményei, eseményei a széles társadalmi közvéleményt foglalkoztatták, de rendkívüli figyelemmel követte az elbocsájtó iskolánk is.

A nyári vakáció a pihenés mellett programot, feladatot is bőven kínált a diákoknak.

Nyári iskolai tábor, majd szaktábor, minden évben a KISZ építőtábor és az iskolai gyakorlókert ügyelete sokáig tennivalókat adott. Másfél évtizeden át fontos nyári program volt a virágkarneváli felkészülés, szereplés, virágtermesztéstől, kocsidíszítésen át, a csoportos felvonulásig!

A nyári szünet idején is él, működik az iskolaközösség, a nyári vakáció nem elválasztja, hanem összekapcsolja a tanéveket!

Az iskolák életében minden apró dolognak jelentősége van! Minden szó, gondolat, megnyilvánulás, tevékenység és kapcsolat hatást gyakorol, gondolatokat, érzelmeket támaszt.

Az oktatási folyamat, a képzési- és munkarend, iskolánk teljes élete és hatásrendszere rengeteg munkát adott és nagyon értékes, szép eredményeket hozott!

Így lett aztán az iskola a diákok kedves fészke, második otthona, ahol mindig történt valami értékes, vagy érdekes esemény.

Olyan színtér lett, ahol a gimnazisták tevékeny élete zajlott, ahol a rendszeresség elve érvényesült, ahol a diákélet kiteljesedéséhez a gyerekek folyamatos tanári irányítást kaptak.

Így lehetett a mi iskolánk hangulatos, tevékeny műhely, a képességek és tulajdonságok csodás színtere!

Történeti jellegű visszaemlékezésemmel kívántam bemutatni a Tóth Árpád Gimnázium történeti idejének kétharmadát, az iskola szellemiségének jellemzőit, vázlatos eseménytörténetét, belső világát és eredményeit.

Összefoglalóm egyben tisztelgés a tanártársak, munkatársak százainak avatott munkája s annak eredményei előtt. Azt akartuk, hogy az iskola legyen az öröm forrása és nem a félelemé!

Azt kerestük, mi a feltétele annak, hogy: a diák szeresse az iskolát. Érezze az erőfeszítés örömét, akarjon minél többet tudni. Találja meg saját legjobb tulajdonságait, képességei legjavát.

Érdeklődő figyelme kapjon példákat; legyen alkalma együttműködni társaival és tanáraival.

Tanulja meg az illő magatartásformákat. Szeresse a munka örömét, a tanulás, a verseny és a játék eredményeit.

Tanítványaink derűs iskolai légkörben, s ösztönző követelmények között készülhetek a nemes életküzdelmekre, állampolgári felelősségükre.

Büszke örömmel köszönthetjük példás helytállásukat, derék teljesítményüket és hűségüket a felnevelő iskolához, az elbocsájtó városhoz. Az eddigi ötven tanévben összesen 261 végzős osztályban érettségizett mintegy tízezer egykori kedves diákunk életútja, helytállása hitelesíti a TÁG maradandó hatását, szellemi-erkölcsi értékeket sugárzó szerepét.

Az „öregdiákok” 1994 óta működő Baráti Köre – segítő szerepével – az iskola életénekértékes nevelési tényezője lett.

Az egykori tanártársakkal és az „öregdiákokkal” együtt tisztelgünk a jubiláló iskolánk előtt és kívánunk újabb eredményes, boldog évtizedeket, mert az élet nem visszafelé megy, s nem vár a tegnapra!

Időközben az iskola 50.tanévének a végére értünk. A TÁG történetét valójában a szolgálati – és anyakönyvek, hivatalos dokumentumok, osztálynaplók, vizsgairatok őrzik.

Az iskola történetének érdekes mozzanatait és értékes tanulságait az utódok elé tárja most már a jubileumra elkészített – több ünnepi műsor , ünnepség, találkozó és kiállítás mellett – iskolatörténeti gyűjtemény, a jubileumi évkönyv és a TÁG-KÖR Emlékkönyve.

Az ünnepi tanévet 2006.őszén a névadó költő Tóth Árpád egész alakos szobrának avatása zárta. Az iskola épülete előtt felállított szobor E.Lakatos Aranka szobrászművész, egykori diákunk alkotása és a fenntartó Debrecen város önkormányzatának ajándéka.

A jubileumi tanév gazdag ünnepi programja, s annak minden tanulsága hitelesíti és megerősíti iskolánk jelmondatát, hogy:

„nem hullhat romba bennünk,

amit a jó iskola épített!”

Polgár Sándor

1957-1990 között volt a

Tóth Árpád Gimnázium igazgatója

1990-től címzetes gimnáziumi igazgató

Debrecen város Pro Urbe díjasa